Comments [0]
Csak kártyára járjon szociális segély
Monok független polgármestere szociális kártya bevezetését szorgalmazza. Az arra kapott támogatásokat csak bizonyos üzletekben, bizonyos célra lehetne felhasználni. Így akadályozná meg, hogy az uzsorások csapjanak le a segélyekre.
via index
Érdemes elolvasni az egész cikket az indexen. Teljesen egyet értek vele!
Comments [0]
Suzuki SX4, a hegy királya
Ismét japán győzelem született a Pikes Peaken, a világ legismertebb hegyi versenyén, de a 2007-ben felállított rekord nem került veszélybe.

Az idén a Suzuki versenyautóját az SX4-re emlékeztető ruhába bújtatták, de az új karosszériaelemek alatt ugyanaz az autó bújik meg, amellyel Nobuhiro "Monster" Tajima, napjaink legismertebb Pikes Peak specialistája, aki mellesleg a Suzuki sportigazgatója, két éve beállította a verseny 10'01"-es rekordját. Az SX4 hűtőmaszkja azonban nem hozott szerencsét: az összkerék-hajtású, 2,7 literes, 884 lóerős V6-os motorral épített szörnyeteg az idén 14 másodperccel lassabban tette meg a közel húsz kilométeres távot, mint két éve.

Az idén nem csak Tajima és a Suzuki pályázott a rekord megdöntésére, de két gyári támogatású, 800 lóerős Ford Fiesta, sőt, egy eredeti Ford RS200-as, és egy gyári felkészítésű Hyundai Genesis Coupé versenygép is elindult a futamon. A vetélytársak némelyike bőven túl volt a 900 lóerőn, de a nagyrészt laza talajú szerpentinen többet számít a pályaismeret és a tapasztalat, mint a nyers teljesítmény. Marcus Grönholm, aki az egyik Fiestában 11'28"-es idővel száguldott végig a pályán, úgy, hogy a célba már lángoló kerékkel érkezett, azt mondta, jövőre sokkal alaposabban fel kell készülniük, ha nyerni akarnak. Az öreg, nitróval 1150 lóerős RS200-as is kiválóan helyt állt: egy 25 éves konstrukciótól a 11'56"-es idő mindenképp tiszteletre méltó.

Már az idén is sokan fogadkoztak, hogy elsöprik a pályarekordot, és 10 percen belül megteszik a távot, de ez egyáltalán nem lesz egyszerű: az előző rekord, kerek 13 évig tartotta magát.
via totalcar
Comments [0]
12 great tutorials on creating a new Wordpress Theme
I am very much influenced with wordpress and keep on discussing about wordpress in my various posts on reencoded these days. Thanks for appreiciatign 85 Beautiful Free Wordpress Themes, 26 Free Wordpress Photo Gallery Themes, 20 great Wordpress Footer Designs, 30 great uses of Wordpress and 23 Wordpress Themes for your Website.
via CSS Globe
Comments [0]
Fizetős lesz a Pirate Bay kalózszájt
Havidíjat kell fizetnie majd a jövőben a Pirate Bay letöltőszájt felhasználóinak, melyet új tulajdonosa legálisan működő oldallá akar átalakítani. A havidíj összege még nem ismert, de minél több tartalmat osztanak majd meg a tagok letöltött fájljaik közül a többiekkel, annál alacsonyabb lesz.
via Koronix
Comments [0]
Magyar logókat a Brands of the World-re!

Ivántól kaptuk a hírt: Kedves designer tarsaim. A Brands of the World-ot mindenki ismeri, a legnagyobb vektoros logo gyujtemeny 160,000-nel is tobb logoval, melyek ingyen letolthetoek.A BotW a leglatogatottabb ilyen jellegu oldal, tobb mint 30 millio oldal letoltessel havonta.
via Design Pirates
Comments [0]
Blog.hu és az RSS

Tudom én hogy az informatika, és a fejlesztések nagy kihívást jelentenek a fejlesztőknek, rendszergazdáknak, midnenkinek. Nem is kétlem hogy megtettek mindent azért hogy a hibát elkerüljék, de az hogy tegnap kétszer kellett az Google Reader-t "ürítenem", mert ők betettek egy új taget az RSS-be, majdnem hogy agyrém..
Persze, meg tudom nyomni a "Mark all as read" gombot, de nem ez az én bajom. hanem az hogy mi van ha értékes tartalmat nem tudok olvasni ez miatt... Nem szeretem ezt
Comments [0]
HVG Nagyítás : Tour de France
A 96. Tour de France 20 csapatának 180 indulójára 3459,5 kilométer teljesítése vár. A 21 szakaszból álló verseny összdíjazása 3.276.060 euró, ebből az összetett győztes 450.000 eurót vághat zsebre. Noha a szakértők többsége a spanyol Alberto Contadort tartja a Tour de France legnagyobb esélyesének, mégis minden egyik segítőjéről, a viadalt hétszer megnyerő Lance Armstrongról szól.
Comments [0]


